Hangyaboly

Amikor kicsi voltam gyakran elvarázsolt a természet, megállt az idő, sokszor elgyönyörködtem egy virágban, vagy egy hangyán, aki a bábját cipelte. Mint apró Herkules, földgöröngyökön, fűszálakon, pici kavicsokon keresztül,
ami neki nyilván a hegy, a tölgyfa és a szikla volt. Emlékszem arra a hangyabolyra, amit gyermekkorunkban feltúrtunk egy bottal. A hangyák látszólag hanyatt-homlok és össze-visszarohangáltak, ami akkor vicces volt. Azóta tudom, hogy a bábjaikat mentették, és rengeteg munkájukba került, mire visszaépítették a rendkívül bonyolult otthonukat. Kicsit lelkiismeret furdalásom van e miatt, de sose tudom meg milyen belül, ha nem csinálom ezt.
Szerencsére ritkán kell városban, nagy tömegben utaznom. Egy nagyváros forgatagáról mindig a gyerekkori hangyaboly jut az eszembe. Ha ilyen helyen járok, megállok egy pár percre és figyelem a tömeget. Az emberek látszólag össze- visszarohangálnak, pedig nyilván mindenkinek megvan a maga célja és miértje, hogy hová-merre tart…